2012. december 20.

Fénylánc 2012

fenylanc.uw.hu/2012/
Ritkán találkozok olyan kezdeményezéssel ami ennyire tetszene, olyannal amit meg is osztok meg még egyáltalán nem. Talán ami megfogott benne a kis lángok a térképen (nagyon ötletes), mert nagyon szeretem a térképeket, a google-ét meg főként, nincs olyan nap, hogy ne bóklásszak és "csak úgy"* keressek, nézzem a frissítéseket, bámuljam a műhold képeket. 
Egyszer egy ismerősöm akinek elege lett a világból és elköltözött egy eldugott helyre ÉLNI, küldött egy linket, a fénylánc linkjét, azóta nézem a térképüket.
Immár az ötödik éve működik és fejlődik a kezdeményezés és idén megfogott még valami, valami ami arra késztetett, hogy megosszam:
"Sokan kérdezték, hogy a Fénylánc alkalmával milyen ünnepségnek, milyen szertartásnak van helye és ideje? Szívem szerint minden közösségre rábíznám azzal a kikötéssel, hogy semmi olyan ne legyen, ami elválassza az embereket, ami sérti őket vallásukban, emberségükben."
Géczy Gábor
És el sem hiszem, az emberről szól az elképzelés, nem másról, az EMBERről és az Ő kis világáról. Az már szinte mindegy ha elmegy vagy szervez valaki, eleve besorolja magát egy kis skatulyába, de maga az elv, hogy elméletileg nem, már megér egy rövid kiírást. 
Remélem, egy sikeres és hosszú életű kezdeményezés, amit sokan követnek és betartják a rendezők kérését.  To translate this page, use the Google Translate program. Um diese Seite zu übersetzen, verwenden Sie die Google Translate Programm. Чтобы перевести эту страницу, используя Google Translate программы.

megjegyzés:
* "csak úgy" mint manapság a fb-n szokás előre beállított pózban fényképet fölrakni az embereknek magukról ezzel az aláírással miközben kicsavartan erőltetett a póz csak úgy, na de ez egy más történet.