A következő címkéjű bejegyzések mutatása: úton. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: úton. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 30.

Borjád - Máriagyűd "zarándoklat" 2014

A szokásos hajnali indulás három óra sincs amikor bekopogok útitársam házának ablakán, Ő még készülődik jól teszi, nekem aludni sem sikerült. Megvártam míg elkészülnek és indultunk is. A már tavaly megjár útvonalon mentünk, nekem ez jobban is tetszett mint a hagyományos.   
A hajnali indulással kicsit napfelkelte után értünk a Palkonya felett található Szt Bertalan Kápolnához. 

2014. március 20.

Egy maraton meg egy "kicsi" - a betont gyűrve

54 km futva jó "móka",  betonon már kicsit kényelmetlen, komoly megpróbáltatás a lábnak. Az év első közúti futóversenye az idén 30.-dik alkalommal megrendezett Pécs-Harkány. 25 km közút, alattomos emelkedőkkel, jó hangulattal, sok futóval. Idén egy gyors elhatározással megtoldottam kicsit, a Harkányi befutó után alig csak pár percet lazítva (sétával, evéssel) indultam tovább Siklós felé haza egy laza plusz 29 km-es szakasszal.

2013. július 31.

Mecsek 50 - szenvedve

Áprilisban nekifutottam életem 10-ik Mecsek 50nek, nagy tervekkel indultam a túra történetének 30-dik jubileumi rendezvényén, mármint  ami a menetidőt jelenti. Eddig emésztettem és próbáltam javítani (mármint a tapasztalt hibákon) talán sikerrel. Évekig ez volt  kedvenc túrám, évkezdésnek, erőfelmérésnek, kekeckedésnek (ugyanis nem lehetett bringával indulni idióta érvek miatt, mi mégis megtettük:-), kiváló túra nagy szintkülönbség rutinos szakaszok, kedves szervezők (a pont őröket nem zavarta a bringa), szép

2013. június 14.

Borjád - Máriagyűd "zarándoklat" 2013

Ismét eljött a máriagyűdi zarándoklat ideje, érdekes módon már várom mintha egy nagy túrára indulnék. Igazán kihívást jelent számomra, mert hajnalban 2.50-kor indulunk, ez nekem egyrészt szokatlan, másrészt indokolatlan egy alig 22km-es túrán. De ez a szokás (amit mellesleg ez a kis csapat hozott vissza három éve), hogy oda érjünk a 10h-kor kezdődő szentmisére Máriagyűdre a kegytemplomba. Máriagyűdről és a zarándoklatról már írtam tavaly. Az idei túra kicsit formabontó lett, nagyrészt a túra útvonalának

2013. május 2.

Gerber Bear Grylls Scout, zsebkés félig fogazott pengével - kések, bicskák

Gerber Bear Grylls Scout az új mindenes, egy Buckot vált ezen a poszton, az elmúlt három hétben értek pozitív és negatív tapasztalatok is. Első pillanatra egy kényelmes, jó fogású nagyon jó kialakítású, könnyű, tartós, erős és mindenek előtt nagyon tetszetős (szép:) zsebkés. A Gerber régóta a kedvenc gyártóim közé tartózik, elfogadható árú és jól használható késeket gyárt, vadászatra, mindennapokra egyaránt. Jó eszköz lesz hosszú évekre a mindenesnek.

Nagyon megörültem amikor meglett, kíváncsiság és a használat (babrálás, fogdosás, vágás) varázsa kerített hatalmába. Bár több helyen írták, kisebb kézre van tervezve, gondolom kiscserkészekre gondoltak:-) Én ennek nem éreztem annyira jelentőségét, annak ellenére, hogy nem kicsi a kezem.

2013. március 12.

Saucony progrid xodus - természetesen futva

első nap, sár
Saucony RroGrid Xodus TR, nagyon sokat gondolkodtam ezen a döntésen, a sok előítélet és a már említett okok miatt. Megvettem és jöttek sorra a pozitív tapasztalatok:-), elsőre egy laza 10 km, vizes talajon, sárba. Tapadt és fogott, száraz maradt a lábam holott a cipő nem vízálló, könnyűnek tűnt, nem fáradt el a talpam és nem törte meg sehol! A vényvisszaverő csíkok mintha világítanának a sötétben, dobálja a sarat, taszítja a vizet, a koszt, kell ennél több? Jó döntés volt! Most már csak a tartósságára leszek kíváncsi!

2012. december 20.

Fénylánc 2012

fenylanc.uw.hu/2012/
Ritkán találkozok olyan kezdeményezéssel ami ennyire tetszene, olyannal amit meg is osztok meg még egyáltalán nem. Talán ami megfogott benne a kis lángok a térképen (nagyon ötletes), mert nagyon szeretem a térképeket, a google-ét meg főként, nincs olyan nap, hogy ne bóklásszak és "csak úgy"* keressek, nézzem a frissítéseket, bámuljam a műhold képeket. 
Egyszer egy ismerősöm akinek elege lett a világból és elköltözött egy eldugott helyre ÉLNI, küldött egy linket, a fénylánc linkjét, azóta nézem a térképüket.

2012. december 13.

Lengyeli kultúra - "hercegnő" a kőkorból

2010 novemberén került sor egy kisebb leletmentő ásatásra Borjádon, mely során egy, a megyében eddig ismeretlen szerkezetű késő neolitikus (Kr.e. 4500 körüli), feltehetően fejedelmi sírt sikerült feltárni. A lelőhely mindeddig ismeretlen volt. A sírban az edénymellékletek (15 darab) mellett az adott korszakban ritkaságnak számító rézgyöngyökből álló nyakláncot is találtak. A feltárás során előkerült tárgyakból a Janus Pannonius Múzeum egy a feltárást végzők más munkáit is bemutató nyilvános kiállítást tartott négy hónapon keresztül.

2012. június 27.

Máriagyűd, "zarándoklat", avagy beszélgetős séta


A zarándokút minden esetben társas esemény is, hiszen az út során találkoznak és tapasztalatot cserélnek a zarándokok, nagyon gyakran olyanok, akik korábban még sosem találkoztak egymással. A zarándoklat vagy zarándokút, hagyományos út egy parancsolat teljesítésére, vagy egy bizonyos, vallási jelentőségű zarándokhely felkeresése érdekében. Szimbolikus értelemben a zarándokút mind beavatás, mind pedig az engedelmesség kifejezése.

2011. július 27.

"...30 km-nél azt hittem halott vagyok.

"...30 km-nél azt hittem halott vagyok.
35 km-nél azt kívántam, bárcsak halott lennék.
40 km-nél tudtam, hogy halott vagyok.
42,195 km-nél rájöttem, hogy nem olyan könnyű engem megölni!"



Több verzióban létező mondás, évekig hallgattam túrákon, hol kifogásként, hol büszkén...
Nem is lehetne soha igazabb a minden napjainkra, aki csak egyszer is nekiállt ekkora távnak az tudja utána nincs lehetetlen. Jó volt összefutni vele, emlékeztetett mire képes az ember.
 To translate this page, use the Google Translate program. Um diese Seite zu übersetzen, verwenden Sie die Google Translate Programm. Чтобы перевести эту страницу, используя Google Translate программы.

2011. május 30.

Lengyeli kultúra

Vasárnap késő délutáni séta kutyákkal, szokás szerint nézem a szántóföldet (mint mindig gyerek korom óta) hátha újabb cseréppel bővül az amúgy se elhanyagolható cseréptöredék "gyűjteményem".
Bár sem a családom, sem az ismerősök nem tartanak teljesen normálisnak, hogy sok túráról sétáról tele zsebbel térek haza és minden nemű cserépdarab bekerül egy dobozba vagy nem mert csak hánykolódik a házban és környékén.

2011. február 1.

Új felület alakul

10 év nagy idő, azóta működünk az ismert grafikával, kisebb nagyobb változtatásokkal. 2009-ben készült a most látott forma, itt az ideje egy nagyobb váltásnak. 2010-es év az olvasási igényetek figyelésével és statisztikákkal telt, december közepén elkezdődött a változás az oldalunkon. Február végéig még előfordulhatnak hibák és kisebb aktivitás részünkről, bármilyen észrevételetek, ötletetek van várjuk .