A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Borjád. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Borjád. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 30.

Borjád - Máriagyűd "zarándoklat" 2014

A szokásos hajnali indulás három óra sincs amikor bekopogok útitársam házának ablakán, Ő még készülődik jól teszi, nekem aludni sem sikerült. Megvártam míg elkészülnek és indultunk is. A már tavaly megjár útvonalon mentünk, nekem ez jobban is tetszett mint a hagyományos.   
A hajnali indulással kicsit napfelkelte után értünk a Palkonya felett található Szt Bertalan Kápolnához. 

2014. június 18.

Tavaszi futás, borutak, színeim 1. - Villányi templom-hegyi Ammonitesz tanösvény

Május a borosok szempontjából uborka szezon, mégis erre az időszakra szervezte a bólyi veszőfutás szervezője (Schmidt Feri) a "borrégiók közti" (remélem jól írom) futást. Kibővítettem a tervezett programot május elején egy Borjád-Kisbudmér-Kisjakabfalva-Villány-Kisjakabfalva- Kisbudmér-Borjád ~ 24 km, majd május végén szombaton a Borjád-Bóly-Borjád-Kis- Nagybudméri elágazás - Borjád Szent Ambrus malom 19 km, majd vasárnap a Borjád- Bóly-Szajk 16 km útvonallal. Így pont is került a két borút ("Fehér-Vörös") összekapcsolására. Ez a május ideális futó időszak volt, rendszeres esők:-) égető nappal sok gyűjtött kilométerrel.